Rég írtam. Sok elfoglaltság, fáradság miegymás miatt. Na persze megint a szokásos duma, beszéd. Bla-bla. Különbség annyi a többihez viszonyítva, az hogy jó hét volt. Mint munkába, mint magánéletbe. Voltam dokinál. Kiderítették, hogy nem vagyok beteg legalábbis Szervi elváltozásom mely az ultra hanggal kimutatható, nincsen. Jó jel és rossz is egybe. Gyomrot és a beleket nem lehet ultra hangozni. Magyarul. Felülről kezdik a kamerázást valószínű. Vagy: Hipohonderségbe szenvedek, ill. ideg beteg ideggyenge vagyok. Hmm. Nincs kizárva. Persze ez nem agyi alapú. Hanem csak annyi hogy a gyomromra megy az idegesség. :S Na de ennyit a belügyeimről.
Más:
Péterfy Bori Love Band Koncert A Zöld Pardonba. (Nyitó buli.)
Kérdések és miegymás vetül fel bennem. Először is milyen zenekar a PBLB? A korábbi Amorf ördögökből kialakult zenekar. Egyfajta sanzonos hangzású de még is rockos beütésű popnak mondanám. Túlnyomórészt melankolikus hangzás világú repertoárral rendelkező zenekar egyedi szín palettája a magyar zenei scénának. Lovasi ( Kispál és a Borz, Kiscsillag) szöveg világára épül mely egyfajta depresszív lényegre törő, erős hangulatot kölcsönöz a zene számoknak..
Szerintem egy ilyen üde színfoltja a fiatalságnak nem éppen egy ilyen kezdésre vágyna. Ezzel persze nem a zenekart próbálom kritizálni kicsinyes stílusommal. Hiszen a zenekar csodálatosan jó hangzású amit a koncerten újfent tapasztaltam. Sokat változott az elmúlt időszakba. Fel is keltette az érdeklődésemet az új albumok iránti kíváncsiságomat. Ellenben, az előző évi felhozatal után még magyar körökből is nagyobb durranás is lehetett volna ha esetleg más zenekart választanak, legyen az kezdő, haladó vagy profi. Koncertről továbbiakban nem nagyon nyilatkoznék. Jó volt. Üde, egyedi még is olyan tipikus PBLB, bár a „szerelem” („Megint itt van a szerelem...”) vagy valami hangzatos számukkal nem bírok napirendre térni.
Kitérnék a ZP-t érintő változásokra. Bejutás? Kb mint az Alcatras börtönéből. Könnyítés: Itt a négy égtáj helyett van híd ( Petőfi). Nehézkes volt. Bár lehetséges a hogy abból adódik hogy az emberek nem szoktak hozzá az ismételt lehetőséghez egy jó buli érdekébe. Szóval a Fesztivál hangulat megvolt. Nehézkesen bejutottunk. Kedves ismerősünk persze még jobban megjárta a poklok poklát. Nem akarták beengedni mert m nem volt „belépési engedélye”. Gondolta minek a belépő kártyát megigényelni ha két hét múlva 18. (Szerintem is igaza van.) 3 órát várt mire velünk bejutott. Hátsó kapu a nyerő alapon! Általában itt sikeresebb és gyorsabb. (saját tapasztalat.) Szembesülés: Változás nem volt csak a WC-t illetően. Enyhén berúgott fiatalok próbáltak rájönni mit keres a hajlakk a mosdó mellet. (piperés strand volt ingyen a falra téve. Zselé, hajlakk, fül pálcika, stb)Eddig belehetett jutni bár nem volt annyira kultúrált. Most alig lehet bejutni viszont szinvonalas. Fiúknál tojtoj megoldással. Hangzás nem sokat változott, bár mint ha kicsit halkabbak lennének. Valószínű az ott lakók miatt.. Minden ugyanott találtunk mint múlt évbe. Bár a “ruhatár” felé már nem volt kedvem elmenni.
Összegezve: Jó volt- jó volt. Megújjulás nagyon nem volt. Tömeg az mégtöbb. Talán még egy kapu, vagy valami gyorsabb bejutási lehetőség (tudom ajánlani a helikopter leszállót). A koncert kezdésre szerintem nem megfelelő. Szóval nem tudom. A másnapi kiscsillagról lemaradtam de legközelebb a Szerdai PálUtcaiFiúkra kinézek ismét kedvesemmel.
Apropó: Igérték hogy Benne leszek a TV-ben, akarom mondani a monitorban. 2 képet csináltak rólunk de mindegyiket törölték. Mindegy öcsém születésnapos volt ő benn van.
-
