Hol kezdjük? Dokinál jártam a hét közben. Majd Jött a várva várt péntek. Mit lehetne mondani? Mindent el akarok mesélni percről percre, de szavakba nem tudom kifejezni. Csodálatos hétvége kezdődőtt (kop-kop-kop-). Úgy érzem a színházhoz méltó műsor volt. Odaértem kicsimmel. Majd rá megjött Antares. Egy teljes műsort végigültünk a kávézóba. A pincér nőn persze nem volt bugyi (én nem mertem odanézni, ki kíváncsi egy 50-60 év körüli „pókhálós területre”.) Szóval sokkos megrázkódtatás után kicsimnek kicsit elkezdett fájni a feje. Megoldottuk. Tomival nagyon jót beszélgettem. Majd miután műsor vége jött egy vizsga darabból az éneklős részek bemutatása. Oltári jó volt!!! Majd jött egy nézőközönséget domborító játék. Hatalmas volt. Sajnos barátomnak el kellet mennie de így is maradtunk páran kb 30-40 ember. Lassan persze ki is alakult a DJ pult helyzete. És elkezdtem nyomatni. Robival. És csak csináltuk, Stromfoltuk egymást túl a jobbnál jobb taktusokkal és csak táncoltak, Táncoltunk. Végül aki másnap/aznap mentek dolgozni lemorzsolódtak. De egy 20 fős keménymag így is ott maradt. És tomboltunk, Játszottunk. Olyat amit szeretünk, szeretnek. És az összes számra minimum 5-en táncoltak. Persze mindennek végeszakad egyszer. Így végül maradt az hogy 3-4 felé teljes fáradtság mellet és a „pókhálós” kérésére elkezdünk vérbeli magyar „chill-out”-ot játszani majd hajnallal befejezve véget ért a játék. Persze pár órára rá már robiéknak rendezni kellet a szinpadot. Így ő sajna nem tudta kialudni az esti fáradalmakat. Dolgozni kellett mennie. Mi meg az első metróval irány haza. Látva fáradt emberek fiatalok arcát, úgy értem akkortájt. Ők se szórakoztak rosszul. De a szívem úgy érezte, talán az egóm is. Hogy Nálam, Párom, Robi és az a pár ember (10-20-30) ember szórakozott a legjobbat ezen a péntekről szombatra virradó estén. Képeket nem igérek. De valószínű kapok párat.
U.I. Köszönöm mindenkinek aki mellettem volt de legfőképp páromnak!
U.I.2: Nézzetek be a Bárkába. Gyönyörű Érdekes színház. Nem egy hagyományos, nem hagyományos emberekkel annyi tuti! Különleges és unicum.
Már Hétfő:
Hmm. Kolegám és barátom Nagymamálya meghalt. Isten Nyugosztlja. Szóval egyedül maradás. Dolgozás. Több kevesebb sikerrel. Most épp Katihoz indulok. Norbival is beszélgettem megyünk majd sörözni. Szóval mozgalmasan tellik az idő. :)
Jah és megkaptam az előbb említett számot Tibitől. Köszönöm!
-

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése