Volt egy álmom....

Volt egy álmom. Szerepeltél benne te is. Sőt talán nem túlzás. Szerepelt benne mindenki. Aki él és mozog a földön. Akire emlékszem és olyan is aki nem. Boldogok voltunk. Határtalan boldoság járta át mindenki arcát. A tiedét is. Komuniáltunk. Te táncal, én a zenével. Szemtől szembe. Boldogság járta át arcodat, arcomat. Úgy hívtak téged közönség. Engem úgy hogy Disc Jockey, vagy más néven Toaster. Lényegtelen ki és mi hogy hívta magát. Volt aki messze volt az otthonától, köztük én és pár közeli barátom és a többiek se a szomszédból jöttek meginni egy bambit. Közös, sok minden volt bennünk és mindenkiben. Egy volt az összetartó kapocs, ez pedig a zene volt. Amit te hallgattál és az amit én játszottam. Boldogok voltunk. Ha csak pillanatnyi ideig elfelejtettük ki harcol és ki veszekszik. Ki hazudik, ki mocskolódik, ki udvarol és csókol. Zene és komunikáció volt az egyetlen komunikációs csatornánk, ami eléggé tökéletesen működött ahhoz megértettem azt mit te és én is mit akartam. Boldogságot és szeretetet ami mindannyiunk átjárt. Központi mag nem én voltam! Hanem mindazok, akik által ilyenné váltunk. Ami álltal én előhívtam a zenét a kicsi szerkezetekből (egykoron nagy monstrumok voltak, majd kezek által kicsikké lettek méretileg), azok akik neveltek és tapasztalokat szereztek nekem és neked. Egy ami külömbség volt köztünk. Az áramlást én szabályoztam közted, és a gépek között. Összhang volt. Maga a sokadik dimenzió. De működött, mint ahogy egykor régen több ezer éve már, ahogy őseink cselekedtek egykoron. Volt egy álmom, te és én is emberek voltunk közös lélekkel. Majd talán valamikor. Megvalósul tán...